EMLÉKKÖNYV

"Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége néha, az Emlékezés."

(Bánáti Szohner Sándor)

#nagymamamindigaztmondta #múlt #emlék #szeretet #emlékezés 

Ebbe a képzeletbeli emlékkönyvbe, hozzászólás formájában bárki beírhatja a legkedvesebb emlékét, történetét, vagy egy idézetet a nagymamájától ...

Mentovics Éva: A nagymama tavasza 

Mondd csak, nagyi: a te hajad
mitől fehér, mint a hó?
- Tudod kicsim, télbe léptem,
de nem bánom, így a jó.

Hajdanában kobakomon
szőke tincset fújt a szél.
Tudod, mikor tavasz táján
a kis bimbó útra kél;

szirma, mint a könnyű selyem,
színe pompás, zsenge, friss,
mint a mezők aranyhaja...
olyan volt rég nekem is.

Később, mikor nyárba léptem,
ragyogott az ég nekem,
s nemsokára anyukádat
dédelgette énekem.

Csodálatos évek jöttek,
nem feledem soha tán,
milyen boldog volt családunk
nagyapókád oldalán.

Aztán, mikor édesanyád
egy ifjúban párra lelt,
a Nap minden sugarával
örömtáncát járta fent.

Hosszú évek teltek, múltak;
fényes nyarak, szép telek...
ezerszínű őszünk múltán
hajamra már dér pereg.

De tudd kicsim, szép a tél is,
mert a tavasz aranyát
mióta élsz, drága kincsem,
a te lényed adja át.

Mentovics Éva: Mézeskalácsos kalandok

Mézest sütünk karácsonyra,
nagy segítség vagyok ám!
Én mérem a lisztet, mézet,
többit meg az anyukám.

Én leszek a cukrászmester,
ő pedig a segédem.
Felkötjük a kötényeket,
s hozzálátunk serényen.

Lisztfelhő száll, csöpög a méz,
hopp, lepottyan egy tojás!
Végigcsorog a szekrényen,
konyhakövön... de mókás!

Nézd, a többi kedvet kapott,
szalad sorra utána,
fiókokon átszökkenve,
egymás fölött bucskázva.

Apa ámul: - Hurrikán volt,
vagy egy nagyobb szélroham?
Mint a kertünk vihar után...
ez a konyha épp olyan!

Lisztfelhőből kerekedett
ez a csuda fergeteg,
mézeső hullt, s tojás-zápor
törte át a felleget.

Persze, tudom, formabontó,
fura látvány, nem vitás.
Nem is kezd így a sütéshez
rajtunk kívül senki más.

Nagyi mondta, s neki aztán
bizonyosan hihetek...
Úgy hírlik, hogy te is voltál
cukrászkodó kisgyerek.

Bár meglehet, hogy a kezdet
zűrös, vagyis rémes lett,
a tésztához való dolgok
nem a tálba érkeztek,

takarítok, mérek, gyúrok,
a formák meg sorjáznak...
s hidd el, este mézes illat
lengi be a szobákat.

(2014. december 15.)
Forrás: https://www.operencia.com/versek/uennepek-karacsony

Pósa Lajos: EMLÉKEZÉS NAGYANYÁMRA

Nem tud ugy szeretni a világon senki,
Mint a hogy ő tudott engemet szeretni.
Akármit kivántam: megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta vóna.

Mikor odahaza iskolába jártam:
Rangosabb egy gyerek nem igen volt nálam.
El nem türte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhában járjon.

Nekem volt a legszebb iskolás tarisznyám,
Nekem volt a legszebb magas sarkú csizmám.
S ugy kitisztogatta, kifényesitgette,
Hogy magát a vak is megláthatta benne.

Milyen tulipántos, czifra szürben jártam!
A király fia is hordhatta vón bátran,
Nyakravalóm rojtos, olyan volt, hogy rája
Még a rekt'ramnak is elállt szeme-szája.

Ha felöltöztetett s rendbe hozott szépen:
A kapun kikisért, megcsókolta képem.
S ugy nézett utánam, gyönyörködött bennem,
Ha az iskolába rátartian mentem.

Tarisznyám ellátta mindenféle jóval:
Czukorral, czipóval, mogyoró-, dióval.
Mikor haza mentem: hogy örült, ha bátran
"Mind közönségesen" jónapot kivántam.

S mikor a vásárra elment Rimaszécsbe,
A czakói hegyig ballagtam elébe.
Ott vártam, és ha már messziről meglátott:
Szedte kosarából a sok jó kalácsot.

Hozott mézes lovat, kardot, szivet, órát,
Szép árvalányhajat, piros pesti rózsát,
Süvöltőt, dorombot, czifra képes könyvet,
Nevető szemében drága örömkönnyet.

Az volt minden vágya, földi kivánsága,
Hogy kitanulhassak a papi pályára.
Ha ő ezt megérné: milyen boldog lenne!
A temetőben is jobban megpihenne.

El is vittek aztán messze egy városba,
Hol elvakitotta szemem a nagy pompa;
De mikor ott hagytak csókolva, ölelve:
Mintha egy kést dobtak volna a szivembe!

Én aztán tanultam, a hogy csak telt tőlem,
Hogy jó papi ember váljék majd belőlem.
A professzorok meg egyre dicsérgettek...
Szegény jó nagyanyám, hogy örvendett ennek!

Mikor haza mentem a vakáczióra:
Hogy füröszté arczom záporkönnybe, csókba!
Nem törődött akkor senkivel se mással,
Szépen bánt velem, mint a himes tojással.

Hogy kitudakozta: jól megy-e a dolgom?
Hát a gazdasszonyom, hogy' viseli gondom?
S ha panaszolkodtam, hogy küldöz a boltba:
Hogy szidta, hogy küldte a tüzes pokolba!

Nem győzte elégszer azt se elbeszélni,
Hogy az ablakomon szeretne benézni,
Mikor nem is tudom, mikor nem is sejtem,
Látná: mit csinálok; megláthatna engem.

Mikor aztán ütött a válás órája:
Szivét ellepte a keserüség árja;
S mindig ez volt vége hosszu bucsujának:
"Az isten áldjon meg, többet soh'se látlak!"

Hanem azért minden ünnepkor meglátott;
Sütte a jó turós és mákos kalácsot.
Mig végre csakugyan igaza lett egyszer...
Jól elbucsúztatta tőlem is a mester.

Most az a sziv, melynél egyse lángolt hőbben,
Künn porladozik a hideg temetőben.
Áldja meg az isten a haló porát is!
Altató dalt zengjen sirján a madár is!

(Pósa Lajos: Dalok, Regék....kötet, Szeged,1884.)

Várnai Zseni: Varr az anyám

Most van kenyerem, van meleg szobám,
ha tél tombol a házunk felett,
van jó uram, ki lágyan megölel
s a kis fiam szeme csillog, nevet,
örülök csacska, gügyögő szaván,
de valahol messze, hideg szobában
varr, varr az anyám.

Hajtja a gépet hajnaltól estig
s hallom a távol messzeségen át
amint a gép sikoltja, zúgja
a szenvedés, a fájdalom dalát.
(Kacag az élet a fiam ajakán.)
Valahol messze kis kartonruhákat
varr, varr az anyám.

Ha hallgat a gép és sötét a szoba,
tudom: rám gondol, akit fölnevelt,
ki messze röpültem, mint a vándormadár
és ő csak tűrt és ő csak szenvedett
Már csillog a dér is fekete haján,
jaj, megtörve, búsan, elhagyott szobában
varr, varr az anyám.

Csak őt látom, ha csókol az uram,
ha fiam bölcsőjét ringatom,
ha sütkérezem a napos mezőkön,
vagy éjszakákon, ha nem alhatom
és hideg ilyenkor a tanyám:
mert elhagyottan, bús özvegyi sorban
varr, varr az anyám.

1913.
Kép: Perlmutter Izsák festménye 

"Ha majd egyszer évek múltán
Legszebb vágyad teljesül
Ifjú lelked a múlt idők
Szép emlékén elmerülsz
Vedd kezedbe-e kis könyvet
Mint szeretet zálogát
S meglátod eléd varázsolja
Az ifjúság szép korát."

M. Legrand: Az idősek tisztelete

Amíg fiatal vagy,
Sosem gondolsz arra,
Hogy eljön az ősz is,
S elszállnak a darvak.

Amíg fiatal vagy,
Nincsen sosem gondod,
Nem érdekel semmi,
Csak a saját dolgod.

Pedig gondolnod kell,
Azon sok emberre,
Akik annyit tettek,
S jártak a kedvedbe.

Legalább e napon,
Jussanak eszedbe,
Legyél hálás nekik,
S ne legyen feledve.

Szüleid, akik az
Életedet adták,
Nagymamák, nagyapák,
Ne legyenek árvák.

Tanítóid, kiktől
Csak a jót tanultad.
Gondolj szeretettel
Tiszteleted rójad.

Törődjél és szeress,
Mindenki azt mondja:
Hogy amennyit most adsz
Annyit kapsz, majd vissza!

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri. 

Petőfi Sándor: Az utósó virágok

Őszi idő a javából,
A természet homlokáról
Minden szépet leragad.
Nincsen a mezőkön semmi,
Még a kertben is keresni
Kell már a virágokat.

Kis Juliskám összeszedte
És bokrétává kötötte
A maradék szálakat.
Jól tevéd, kis feleségem,
Kedvet szerzesz evvel nékem
S tán velök sem tész rosszat.

Már, ha úgyis halniok kell,
Haljanak hát legalább el
Itt, hol látják szemeink:
Könnyebb lesz tán halálok,
Hgyha azok néznek rájok,
Akik őket szeretik.

Koltó, 1847. október
Vladimir Zhdanov festménye

Árvai Attila: Mama

Öreg mama, drága kincsem
Mosolygok, ha szemed nézem
Látom benne bús bánatod
Látom régi boldogságod...

Annyi sok év eltelt már
Felneveltél, dolgoztál
Hosszú utad bejártad
Még sem fáradt a lábad

Öreg mama pillants reám!
Megnézlek, hogy tanulhassak
Csodáljalak, szeresselek
A csönd rejtekén meglássalak...

Megláthassam jó szíved
Meghallhassam sóhajod
Elmúlassam bánatod...
Megterítsem asztalod...

Megérzem, mi szíved titka
Forró elmúlt szerelmek
Mindeniket szemed rejti
Régi színes emlékek...

Drága mamám, rád gondolok
Szíved tele jósággal
Mindig mikor magam vagyok
Te vigasztalsz csókoddal...

Édes mamám, mi lesz vélem
Ha Te egyszer nem leszel?
Kihez szólok az estéken
Ha majd senki nem felel?...

Úgy hiányzol Jó nagymamám
Soha el nem feledlek
Megcsókolom ráncos kezed
Oly annyira szeretlek!...

...Sírnál állok szürke estén
A nagymamám sírjánál...
Hajtom fejem, még könnyezek
S megpihenek fájánál...

Öreg mama nem feledlek
Soha míg csak létezek!...
Az én szívemben örökké élsz!
...Míg csak egyet lélegzek...

Árvai Attila© 2012-04-13

"Vigyázz a magánnyal, mert van az a szelíd és igaz magány, mely magatartás az emberek felé; s ez jó.
S van a tragikus, mikor jegesedni kezd körülötted a világ, az utakat, melyek az emberekhez és az emberihez vezetnek, belepi a jég. Akkor eltévedsz, és meg kell fagyni."

(Márai Sándor: Füves könyv)

Mérő István - Ősz a parkban c. festménye

"Minden elmúlik, mint az álom
Elröpül, mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben,
Halványan, mint a holdsugár."

(Friedrich Schiller) 

Falu Tamás: Esti ima

Ne fájjon a lelkem,
Ne fájjon a testem,
Legyen, ki felemel,
Amikor elestem.

Amit méznek érzek,
Epévé ne váljék,
Kövessen a béke
Mint jóságos árnyék.

S ha majd jő a halál,
Szóljon hozzám szépen,
S ne a hátán vigyen,
Hanem az ölében.

"A múltban van valami nyugalom és örökkévalóság, nem változik, és rajta van az öröklét érintése, mint egy festményen, bronz- vagy márványszobron. A jelen viharai és megrázkódtatásai nem hatnak rá, megőrzi méltóságát és tartását, arra csábítja a zaklatott lelket és megkínzott szellemet, hogy a múlt boltíves katakombáiba meneküljön. Ott békesség és biztonság van."

Victor Hugo: Hogyha két szerető szív megöregedik

Hogyha két szerető szív megöregedik,
mily mély, áhítatos boldogság jut nekik!
Szerelem! égi frigy! ó, lelkek tiszta lánca!
Megőrzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.
A két szív, hol fogant, ma már örökre egy.
Emlékével közös múltjuknak, nem lehet,
csak együtt élniük, tudják ezt mind a ketten.
(- Ugye ilyen a mi életünk, Juliette-em?)
Esti csönd öleli ott a nappal zaját,
s a barátságban a szerelem él tovább!

(Ford.: Kálnoky László)
Kép: Szász Endre László (Vallon) - Örökké

Fazekas Anna: Köszöntő

Ünnepeltük anyáknapját!

Donászy Magda: Nagyanyónak

Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.

Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.

Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.

Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.

Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem. 

Kép: Gaetáno Bellei festménye

Vajda János: Az erdőben

Az erdőben odahaza
Kisgyerek koromban,
Hajadonfővel mezítláb...
Milyen boldog voltam!

Pedig akkor a szivemben
Csak egy miljom vágy volt,
Egy nap mind beteljesült, mind!
Semmisem hibázott.

Jött a babkár és anyámat
Kihúztam a házból:
Bicskát, aranyrézsarkantyút
Venni a babkártól.

Egy perc, és már elveszítve
Minden a bozótban,
Tarka szárnyú szitakötő
Után iramodtam.

S ha a fényes szitakötőt
Éppen el nem értem,
Száz pillét fogtam helyette
Kis kopolya-szélen.

Akkor, akkor... az erdőben
Milyen boldog voltam,
Boldog... hej még akkor én azt
Nem hittem, gondoltam:

Hogy egykor miljom helyett csak
Egy vágy lesz szivemben
Égetőbb, mindent igérő,
S teljesülhetetlen...

Hogy akadok életemben
Olyan pillangóra,
Aki után szaladnom is
- Szemtelenség volna!...

Nagyi praktikái....

....hogy könnyebb legyen a tésztánk...

* Egy légmentesen zárható műanyag tálban állítsuk össze a kelt tésztát. Közepesen lágyra dagasszuk, majd fedjük le fedővel, és egy meleg vizes (nem forró!!!) tálba helyezzük. Az élesztő megkeleszti a tésztát annyira, hogy felnyomja a fedőt. Ha kétszer visszatettük a fedőt, a tészta kész, és könnyű, mint a hab.
* Kelt tésztát finomlisztből készítsünk, s enyhén fűtött sütőben süssünk.
* Az élesztő mindig friss legyen és enyhén cukrozott langyos tejben futtassuk fel. Előbb a kovászt készítsük el, majd azt adjuk a liszthez.
*Minden tésztába, az édesbe is! - összeállításkor tegyünk egy csipet sót.
*A vajas tésztát forró sütőbe tegyük. A linzert, piskótát enyhén fűtött sütőbe.
*Egyenletesen kel meg a torta, ha a formát csak alul vajazzuk meg és az oldalát nem. (Nem púposodik fel a közepe!)
*A piskótában, gyümölcskenyérben, stb. - az együtt sütött meggy, mazsola, csokoládé, nem száll le a sütemény aljára ha ezeket előtte lisztbe forgatjuk.
*A tortamáz jobban tapad a tésztához, ha ha a tortát előbb enyhén belisztezzük.
*A piskótalapot, ha jól kicsavart vizes szalvétára(konyharuhára) borítjuk, rövid idő múlva könnyen felcsavarhatjuk roládnak.
*A sütemények tetejét megkenhetjük pirított cukor felfőzött, majd lehűtött oldatával. Ezt a "kollernak" nevezett oldatot előre is elkészíthetjük, kis üvegben gondosan lezárva sokáig eltarthatjuk.

(Forrás:1111 hasznos tanács háziasszonyoknak és férfiaknak - Bibliotéka Kiadó.)

Nagymama születésnapjára! 

Feleki Sándor: Hogy itt állok...

Hogy itt állok te előtted,
Édes, drága nagymama,
Örömében ver a szívem,
Gyorsabban, mint valaha.
Születési évfordulód
Ragyogva hív engemet,
Azt hiszem, hogy angyaloknak
Csengettyűje csengetett.
Azt csengeti: Szedd most össze
Szép szavakba, sebtiben,
Amit érzesz, oly gyönyörűen,
Mint nem tudná senki sem.
Jó nagyanyám, nézem, nézem
Szép hófehér hajadat,
Nézem mosolygó két szemed
S a mondókám megakad.
Mert, hogy tudjak megköszönni
Annyi szépet, annyi jót,
Sok játékot, édességet,
Cukrot, süteményt, diót?
S hogy tudjam én megköszönni
Sok kedves, meleg szavad,
Mely, ha rosszat is míveltem,
Ajkadról védőn fakadt?
Nézd, szememből a könny perdül
Helyettem most az beszél,
Azt suttogja: Élj sokáig
S kerüljön el baj, veszély!

Kép: Anna Chatarina alkotása.

Csáji Lajos: A nagymama
Tavasz 

A tavaszi szél nem fodrozza
Hullámtalan ősz haját,
Betegsége ágyba dugta
Egy hete a kedves nagymamát.

Várta a tavaszt, a zöldellő gyepet,
A lilán gyöngyöző orgonát,
Melyből hatalmas csokrot szedve
Díszelegne a kerek asztalán.

Ebéd után pihenhet a magnólia ágai alatt,
Lába előtt hever majd a hűséges kutya,
Ha idegen érkezik, vakkant nagyokat.
Jelzi, ha ő jelen van, gazdája védve van.

Vágyakozva nézi a szoba ablakát,
Árnyak feszülnek a fehér falakon,
A betűző nap delel ráncos homlokán,
Nem biztatja sok jóval ezen a tavaszon.

A kert, a gyepes udvar, burjánzó, gazok,
Gazdára szorgos munkáskézre vár,
Reméli, hamarosan elmúlnak a bajok,
Egészségét, erejét meghozza a nyár.

A tiszta udvar, a megszokott rend
Lelkében békét-nyugalmat terem,
S a mindig tettre kész, fáradt keze
A kötényébe hullva, csendben megpihen.

(https://www.poet.hu/vers/139831)
Festmény: Owen Wynne

Dsida Jenő: Hálaadás 

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Nadányi Zoltán: Falu

Falut, falut keresnék,
falusi ablakocskát,
a csend be jól is esnék,
áldott falusi fogság.

Harangszó tenne bágyadt
estéket illatossá,
fülemben egybemosná
a vad zenebonákat.

Falut, falut keresnék,
hol lelkem újra bízzék
és almák és cseresznyék
javítanák nyelvem ízét.

Kis ház, kis utcaajtó,
kis kert, hol megpihenjek,
kis ablak kéne, sajgó
szememre pápaszemnek. 

"Mert nekünk ott van az otthonunk,
Ahol gyermekként játszottunk
Apánk az ajtóban állt, anyánk étellel várt
Ahol ébren is álmodtunk."

(Ismerős Arcok) 

"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon."

(Albert Schweitzer)

"Mennyi szín és furcsaság és élet (...) és mennyi emlék és mennyi remény."

(Karinthy Frigyes)

B.Radó Lili: Ketten a tükör előtt

Nézz a tükörbe: hajam őszül,
a szemed alján szarkalábak.
Nézésed már nem harcos nézés,
s az én szemem is könnybelábad.

Fehér kendővel intek Feléd:
kössünk békét, én régi párom.
Így, deres fejjel, visszanézőn,
mért harcolunk még mindenáron?

Belefáradtam, hagyd a harcot,
hisz oly hamar öregszünk, meglásd.
Nézz a tükörbe: őszülünk már.
Mikor fogjuk szeretni egymást? 

Kormányos Sándor: Kék madár

Lágy fényű szavakba bújtatnám a csöndet,
és megfognám újra nagyapám kezét,
hallgatnám tágra nyílt, csillogó szemekkel
az ezerszer hallott, élet-szőtt mesét.

Mesét a lüktető, messze hívó vágyról
mely időtlen zenélt szíve rejtekén,
és újra meg újra, más utakra vitte
végig kísérte az egész életén.

Mesét az égről, a szőke napsugárról,
egy nyárról amely már régen elveszett,
és arról a fénylő kék tollú madárról
amit az úton hiába kergetett.

Az élet manapság nem sző új meséket,
nagyapám emléke vissza-vissza jár,
elveszett nyarakról álmodunk a csöndben
tűnődve, hol lehet a fényes kék madár.

Fecske Csaba: A nagymamánál

A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
tesz-vesz szaporán.

Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat,
a sokadik kezével
kinyitja a tehénen a csapot,
s a tehénből máris
friss, meleg tej csobog.

A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

Petőfi Sándor: Anyám tyúkja

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az anyám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba'...
Anyám egyetlen jószága.

Kép: Trent Gudmundsen - "Her Hen" c. festménye

Nagyapa mondta:˝Kislányom, csak kitaláltam!˝

Ültünk egymás mellett, s te rám néztél
Meséltél egyre csak s meséltél...
Akkor én megkérdeztem mire vágytam
Nagyapa azt mondta:˝csak kitaláltam!˝.
Nagyapa a meséid olyan szépek
Mesélj nekem sokáig még, arra kérlek!
És mondd, nagyapa, igazak a történetek?
Kislányom, csak kitaláltam mindegyiket!
Kitaláltad? De miért? Miért nem mesélsz nekem
Igazat vagy valóságot?
Nagyapa mondta: mert a valóság kegyetlen.
Csak kitaláltam a meséket
Hogy neked olyan jó legyen
Ha arcodat nevetni látom
Az jó nekem.
Kitaláltam és meséltem
Szép perceket így szereztem
Ne haragudj kicsi lányom
De az élet már nem álom!
Nem haragszom, Papi, dehogy
Csak csodálkozom rajta
De már értem miért volt szép
A Csipkerózsika.

Az életemben a meséid fognak erőt adni
Hogy tudnék hát jó nagyapó, én rád haragudni?
Majd teljesíteni próbálok, hogy szégyent ne vallj velem. Papi mondja dühösen, hogy Jajj, drága gyermekem!

"Odasimultam öregapámhoz, mint a hajtás a vén fához. Talán arra gondoltam, hogy évek múlva hozzám simul majd így valaki, aztán meg őhozzá, de el nem fogyunk soha-soha... - talán arra, hogy nekem adja nagyapám karja melegét, mellyel átkarolva tartott, hogy továbbadhassam annak, aki utánam jön."

Orgoványi Anikó: Hogy készül a kiscipó?

Mondd el nekem nagyanyó,
hogy készül a kiscipó?

Elvetették a búzát,
Nap cirógatta,
Eső öntözgette,
Szél fújdogálta,
jött egy csapat ember,
s mind learatta.

Molnár megőrölte,
lisztté porította,
be is csomagolta,
a boltban eladta.

A lisztet megvettem,
meg is szitálgattam,
meg is kovászoltam,
megsóztam, vizeztem,
összekevergettem.

Most aztán
gyúrom, gyötröm, dagasztom,
nincsen semmi panaszom.
Megkelesztem, pihentetem,
kemencébe beleteszem.

Sütögetem, nézegetem,
idejében ki is veszem.
Keresztet is rajzolok
a fényes aljára,
így teszem a kisunokám
kicsi asztalára.

Jó étvágyat!

Dsida Jenő: Öregek leszünk

Majd nyolcat üt egy öreg óra,
és öregek leszünk mi is.
Szoknyád meglibben suhogóra,
s ősz fejemen barátpilis.

Mellénk az este ül le gyorsan,
faggat, mint régi jóbarát -
S mi iszunk együtt mosolygósan,
köhögősen meleg teát.

Szívünkben még a régi nyíl van,
de már jólesik, nem sebez,
s ha pápaszemünk összevillan:
a közel olyan messze lesz.

S a mesze olyan közel szárnyal.
Megölellek hallgatagon...
És vén mesefák illatával
száll be a szél az ablakon.
1931.

Kép: Portik Sánndor - Vasárnap délután

Lesznai Anna: Dédanyám

Ösmeretlen temetőben sok idő járt el feletted.
Emléket sem hagytál reám - dédanyám, rég elfeledtek.
Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad,
Hogy éltedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad!
Talán boltosasszony voltál, nyirkos, sötét, kicsiny boltban
Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban.
Házatokban, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett,
Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett,
Kenyeret kért a sok gyermek, altattad a legkisebbet.
Bölcs számítás a kis boltban, a korcsmában víg szó kellett.
Élted így telt, sok nehéz nap, munka közt és gondban éltél.
Álmaid tán nem is voltak, szerelemre rá sem értél.
Terólad nem regél senki, örökséget rám nem hagytál
Egyebet, mint a sok álmot, amiket elmulasztottál.
Sötét, nyirkos, kicsiny boltban, a szívednek rejtekében
Édes öntudatlan álmok összegyűltek csendben, szépen.
Illatos szerelmi vágyat, amely tán lelkedbe' támadt,
Elzártad az ünneplőddel - "jó lesz majd az unokámnak".
És én, késő unokája ösmeretlen dédanyámnak,
Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat;
Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szivemben,
Ösmeretlen dédanyáknak ifjúsága ébred bennem.

Rákos Sándor: Nagyanyó

Nagyanyó fürge,
mint a csík.
Hajnalban kél, friss harmattal
mosakszik.

Bizony fürge, mint egy
kisleány:
délelőtt főz, varrásba fog
délután.

Láttad-e már az
ablaknál?
Gyűszűjével a fényes tű
föl-leszáll.

Vajon nagyanyó
mit gondol,
míg lábánál a cirmos alkony
dorombol?

Gyűszűjével a fényes tű
föl-leszáll,
nagyanyó varr. Rámosolyog
a selyemfonál.

Fejet csóvál s a fonálra
visszamosolyog:
"Surranj, selyemfonalacskám,
sok még a dolog!"

Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak e valahára?
A hol állok, a hol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.
Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még szülőföldem!
Azt kérdezem a felhőktől,
Azt a suttogó szellőktől.
De azok nem vigasztalnak,
Bús szívemmel árván hagynak;
Árván élek bús szívemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.
Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

Festmény -Thorma János alkotása

Arany János: Az elkésett

Későn keltél, öreg! hova indulsz már ma?
Nyakadon a vénség tehetetlen járma;
Messze utad célját soha el nem éred:
Jobb, ha maradsz s "lement napodat dicséred."
"Tudom, sikerűltén sohasem örűlök,
Szándékomnak tán már elején kidűlök:
De hiú tett is jobb áldatlan panasznál:
Űz gondot, unalmat, és a mozgás használ."

Jószay Magdolna: Emlékek illatokban

Régi illat suhan el,
épp csak érinti orrom,
majd tovaleng,
mire eszmélek.
Talán rejtőzik valahol,
rátalálni próbálok, míg
gyermekkori vasárnapok
reggeli derűjét
álmodom végig.
Gondtalan-szép békénk
csillogó emléke
kínál csillanó mézet
a vajas kenyérre,
illatos kakaót mellé...
Ám volt még ott más is,
az illat keveredett,
tán a tyúkból fövő
húslevesé is
belekéredzkedett...
Hunyt szemmel merengek...
és igen... a kertből
belép nevetősen,
egy csokor rózsaszín
szegfűt tart kezében,
s jön énfelém
örök fejkendősen
a nagymamám:
"Tudom, mennyire
szereted, nézd már,
fogták magukat,
és ma reggelre hirtelen
nem kinyíltak?
Ezt neked szedtem,
kis unokám . . ."
https://www.poet.hu/vers/40736